Kevés biztosítóváltás, biztosítható KGFB bónuszfokozat
A 2011-es kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás kampányban a 700 ezer biztosítót váltó után, 500 ezer váltóra számít a szakma. A biztosítók meglepő, eddig nem kínált kiegészítő biztosításokkal és szolgáltatásokkal jelentkeztek.
A biztosítók idén is meglepően alacsony díjakkal álltak elő, amelyet kiegészítőkkel próbálnak meg vonzóvá tenni, hiszen az első öt biztosító díja között a kötelező biztosítás kalkulátorban alig van forintban kifejezhető eltérés.
Az ilyen kiegészítő szolgáltatások az olcsó CASCO-k, amelyek csökkentett kockázattal totálkárra, vagy lopásra térít, vagy az aktív kárrendezés lehetősége, amely a kárügyintézést teszi sokkal egyszerűbbé. De a Wáberer Biztosító bevezette a bónusz biztosítást, amely az ügyfél autójával, más által okozott kárt téríti meg, így az üzembentartó bónuszfokozata megmarad, hiszen a kártörténetbe nem kerül bejegyzés.
A Wáberernél ezt a szolgáltatást Bónuszőr, vagy Sofőr Felelősségbiztosításként találjuk meg. A biztosító a személygépjárművekre és a 3,5 tonnánál nem nagyobb tehergépjárművekre kínálja ezt a kiegészítőt, amely a kötés estében, a kötelezőből adott kedvezmény hatására mindösszesen 100 forint plusz kiadást jelent csak.
Vissza