Két hét után a KGFB kampány állása
Kevés a biztosítóváltó a 2013-as kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás kampányban, de az első két hét adatai alapján a szerződéskötés tekintetében a K&H vezet 29%-al, őket a Wáberer követi 21%-al és a harmadik helyen a Genertel áll 11%-al. Az Uniqa mindössze 1%-al van elmaradva a dobogós helytől.
Az elmúlt évek szabálymódosításai pozitívan hatottak a kötelező biztosítás rendszerére, sokkal rugalmasabbá vált. A biztosítóknak ma már nem szükséges a napilapokban tarifát hirdetni, elegendő a saját, a felügyelet és a szövetség oldalain megjelentetni azokat.
A kötelező tarifákat továbbra is október 30-án kell meghirdetni a következő évre, de azokat lehet változtatni évközben is. A módosítani kívánt tarifákat hatvan nappal a bevezetés előtt meg kell hirdetni a meghirdetés szabályai szerint. A megkötött szerződések egy évig élnek és az adott járműkategóriában történt esetleges évközi módosítás ezekre a szerződésekre nem hat ki.
A 2010-től bevezetett közös kártörténeti rendszer adatbázis kialakítása jó döntés volt, de az abban történő azonosítás nem volt hatékony, így egy egyedi azonosító számot kap minden szerződéssel rendelkező személy.
Megszűnik a biztosítók azon szokása, hogy hónapokkal korábban előre szerződnek az ügyfelekkel, ezt az új rendszer 60 napban maximalizálta. A biztosítóváltás szabályai nem változtak, évfordulót követően léphet csak életbe az új szerződés, amelyet legkésőbb harmincadik nappal fel kell mondani.
Vissza