Kérdések és válaszok a KGFB-vel kapcsolatban
A kormány által bevezetésre került baleseti adó a kötelező biztosítás éves díjára fog tevődni. Mivel a kormány a törvényt még nem fogadta el és nem került kihirdetésre, a biztosítási társaságok is csak hírből tudják, hogy a mértéke 30 % lesz. Így az éves díj mindenképpen változni fog.
Erről természetesen a biztosítás kötőket tájékoztatni fogják és a KGFB díjak mellett fogják külön feltüntetni a baleseti adó mértéket. Ha az ügyfél a biztosítójával elégedett, akkor semmit sem kell tennie. Az új tarifa díjakkal, amit a biztosító közzé tett, hatályban marad a szerződés.
Ha szeretnénk új kötelező biztosítást kötni, akkor a biztosítási szerződést fel kell mondani írásban. Ezt november végéig meg kell tenni.
A mostani kampány nem minden autósra vonatkozik. Ma hazánkban van 700-800 ezer olyan autós, akik gépjárművüket 2010. január. 1. után vásárolták. Ezen autók biztosítása a szerződéskötés időpontjától számított 1 évre esik. A többi autósnak marad az évvége.
Ha valaki nem fizeti a KGFB díját, akkor a biztosító 30 napig, az esedékességtől 60 napig felszólítást küld. Ha ezután sem kerül kifizetésre a díj, akkor a biztosító a szerződést megszűnteti. Erről természetesen írásban értesíti a biztosító az ügyfelet.
Ha a gépjármű eladásra kerül, akkor a bónusz-malusz besorolás 2 évig fog élni. A biztosítási kötvény kiállításával él a szerződés. Aki egy egyesülettel köt szerződést, fontos tudni, hogy a biztosításon felül tagsági díjat kell fizetnie. A legjobb díjak a kötelező biztosítás kalkulátor segítségével érhetők el.
Vissza