Az első tanulságok a KGFB kampányból
Az idei évben a biztosítók a jelentős kötelező biztosítás díjcsökkentés mellett, jelentős egyéb kedveményekkel rukkoltak elő. A sláger idén a CASCO és a lakásbiztosítások, amelyek az együttkötés esetében 30-50%-ot is jelenthetnek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjából.
A biztosítók rangsorát a KGFB díjbevételt illetően az Allianz vezeti még mindig, majd őt a K&H, a Generali, a Groupama-Garancia és az Uniqa Biztosító követi. A biztosítók átlagos díjcsökkentése 10% körüli, amely a 11 ezer forintos átlagdíj esetében azt jelenti, hogy a tavalyi díjakhoz képest 1-2 ezer forintot lehet megtakarítani mindösszesen. Ebből jól látható, hogy a biztosítót váltók száma, akár az 500 ezres számon belül is ragadhat, ami a harmada a 2009-es csúcsnak.
A 2009-es évben 1500 ezer, 2010-ben 1200 ezer, majd 2011-ben mindösszesen 730 ezren váltottak kötelezőt. A január elsejei fordulónappal történő átszerződések biztosítás felmondásának határideje december elseje, míg az új szerződést december 31-ig kell megkötni, amit általában az ügyfelek kötelező biztosítás kalkulátor használata esetén együtt végeznek.
Az aktív kárrendezést szorgalmazzák egyes piaci szereplők, amelyről már korábban is szóltunk. Ebben az esetben a károsult ügyfél a saját biztosítójánál tudja rendezni a kárt, majd a biztosító veszi fel a kapcsolatot a károkozó biztosítójával és egyez meg vele. A speciális helyzet azonban emelheti a kötelező díjakat.
Az együttkötésért ígért 30-50%-os kedvezmény rendkívül csábító, már-már- kihagyhatatlan ajánlatnak tűnhet, mégis érdemes résen lenni. A felkínált CASCO-, és lakásbiztosítások rendszerint nem teljes biztosítások, hanem valamilyen csökkentett kockázatú termékek, amelyek fedezeti körei és a térítési limitjei korlátozottak. A fedezeti körök megnyírbálásával olyan káresetek kerülnek ki a biztosításból, amely egyébként reális veszélyt jelent a szerződő vagyontárgyaira nézve, míg a térítési limit felső plafonjának leszűkítése egy káresetnél szintén hátrányt jelenthet.
Vissza