A 2013-as kötelező biztosítás kampány felénél járunk
Csökken a biztosítóváltók száma a 2013-as kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás kampányában. Az elmúlt két évben is folyamatos volt a díjak csökkenő tendenciája, amely elérte a 35%-ot, a biztosítók díjbevételének esése pedig a 20%-ot is meghaladták.
A biztosítók versenyében a K&H köti a szerződések harmadát, a második Genertel az ötödét, míg a Wáberer a tizedét, de az Uniqa éppenhogy marad el a harmadiktól. Az elmúlt években számos új módosítás történt a kötelező biztosítás rendszerében, amelyek pozitívan hatottak a piacra.
Most egy újabb módosítást próbálnak bevezetni, amelyet az egész szakma ellenez, mivel több törvényt sért, illetve az autósokra nézve rendkívül hátrányos. A biztosítóknak számlához kellene kötni kárkifizetéseket és a gazdasági totálkárról is rendelkezik az új tervezet.
A számlához való ragaszkodás segíti a gazdaság fehérítését, hiszen sokszor számla nélkül javíttatták a sérült autókat a károsultak, mivel a biztosítótól kapott kártérítés még így is kedvezőbb volt. Gazdasági totálkár új meghatározása szerint, a sérült gépjármű értékének 80%-át elérő javítási költség esetén áll fenn.
Vissza