Megszavazták az új biztosítási adót


A Parlament elfogadta a tegnapi nap folyamán az új biztosítási adót, amelyet a biztosítók tudomásul vettek és elfogadják, hogy az ország nehéz helyzetében nagyobb szerepet kell vállalniuk az adózás kérdésében. Az új adó alapjában vagyonbiztosításokat érint, de vannak kivételek.

Az új adó a legnépszerűbb biztosítási termékeket érinti és 30, 15, illetve 10%-os adó fogja terhelni. Az adók elől kitérni nem lehet majd, de a különböző biztosítás kalkulátorok remek lehetőséget biztosítanak majd arra, hogy az ügyfelek megtakarítsák az adó mértékét, amennyiben a biztosítók átterhelik rájuk.

Az új adókat a KGFB, CASCO, lakás-, és utasbiztosítások után vetik ki, de a mezőgazdasági biztosítások, a viszontbiztosítások és az életbiztosítások továbbra is adómentesek maradnak.

A biztosítási adó alanyai a biztosítók lettek, kivéve a kötelező biztosítást, hiszen ebben az esetben megtartják baleseti adót változatlan 30%-os adókulcs mellett. Az adó áthárításának lehetősége megvan a biztosítóknál, így az bármikor megjelenhet a biztosítási díjakban. Ebben csak a nagy verseny lehet az ügyfelek segítségére, hiszen több terméknél részben vagy egészben benyelik majd a biztosítók a plusz terhet.

Az ügyfelek maguk is tehetnek azért, hogy a biztosítási díjaik ne emelkedjenek a jövőben. A két-három éves lakás-, és CASCO biztosítások esetében szinte mindenki tud kedvezőbb díjú szerződést találni magának biztosítás kalkulátor segítségével.

A KGFB esetében továbbra is megmaradt baleseti adót kikerülni továbbra sem lehet, ráadásul eddig is az ügyfél fizette, hiszen az üzembentartó az adó alanya. A biztosítók a baleseti adó összegét egyszerűen kiszámlázta és a befolyt összeget a kincstárnak utalta tovább.

Mivel aki rendelkezik autóval, annak kötelező megkötnie a biztosítást, amelyet terhel a 30%-os adó. Az egyetlen lehetőség a tavalyi KGFB kampány során is a kötelező biztosítás kalkulátor jelentette, amelynek a segítségével megtakarítható volt a baleseti adó összege.

A CASCO esetében már más a helyzet, mivel nem kötelező elemről van szó. A magyar piac 20%-arendelkezik ilyen biztosítással, amelynek az átlagdíja 100 ezer forint körül mozog. Amennyiben a biztosítók átterhelik az ügyfelekre a 15%-os terhet, biztosan sokan fognak megválni a CASCO-juktól. Természetesen itt is érvényes az a tétel, hogy a CASCO kalkulátor segítségével szinte mindenki talál magának megfelelő díjú szerződést, amellyel az adó mértékét meg tudja takarítani.

A lakásbiztosítások területén is érvényes, hogy teljes áthárítás esetében az ügyfelek tömegesen válhatnak meg a szerződésektől. A 10%-os adóból a biztosítók szinte biztosra vehetően tetemes részt fognak majd vállalni. A 75%-os piaci biztosítottság így érdemben nem fog változni. Ebben a szektorban különösen igaz, hogy az ügyfelek akár 6-8 évig képesek rossz szerződésben ülni, miközben a lakásbiztosítás kalkulátor segítségével lényegesen olcsóbb és jobb szolgáltatásokat is találhatnának maguknak.

Az utasbiztosításokat is 10%-os adó fogja terhelni, de itt sokkal kuszább kép fogadja majd az utazókat. A biztosítók ebben a szektorban már régóta nem, vagy jóval az infláció alatt emeltek díjat, ráadásul a biztosítók többféle termékén belül is több csomag található. Nehéz lesz kiszűrni, hogy mely biztosító mikor, miért emel díjat, vagy melyik csomagnak csökkenti a szolgáltatásait esetleg a térítési limitjeit, ha éppen nem emel díjat. Az utasbiztosítás kalkulátorral számtalan utasbiztosítási csomag azonnal elérhető és összehasonlíthatóak egymással.

Vissza