Generali Biztosító biztosítási kárrendezés


A Generali Biztosító a vagyon-, és balesetbiztosítások területén csaknem négymilliárdos kárkifizetés történt. A lakásbiztosításokra három, a CASCO és kötelező biztosításokra több, mint egymilliárdot és az utasbiztosítások után hatvanmilliót fizetett a biztosító a károsultaknak a nyár folyamán.

Az idei nyáron kevesebb extrém időjárás történt, mint a korábbi években, ennek ellenére 23 ezer kárbejelentés történt, amelyekhez 1,7 milliárdos kárkifizetés kapcsolódott. A vagyonkárok és azon belül az elemi károk és a vezetékes vízkárok során történt a legtöbb káresemény.

A gépjármű-biztosításokon belül háromezer KGFB-t és nyolcezer CASCO biztosítást érintő káreset történt, mintegy 1,2 milliárd kárösszegben. A káresetekben a gépjármű ütközések tették ki a 90%-át a bejelentett káreseteknek, ahol az átlag CASCO kár elérte a kétszázezer forintot.

A Generali Biztosítóhoz tartozó EUB, az utasbiztosításokhoz kapcsolódó kárbejelentéseket 63 millió forintban kapott. A legtöbb bejelentés Görögországból érkezett, ahol az elmúlt évekhez képest emelkedett is a bejelentések száma, míg Egyiptomból jelentősen csökkent.

Vissza