Erős a verseny a kötelező biztosítás kampányban


A szakma 4-5%-os csökkenés jósolt a díjak tekintetében, és a 2009-es kampánycsúcsban elért 1,5 milliós biztosító váltás harmadát sem tartották valószínűnek. Ezzel szemben most 8%-os díjcsökkenést látunk és jelentős szolgáltatási versenyt.

Mivel az autósok ötezer forintért már vált, illetve az elmúlt években a kapcsolt szolgáltatások is jelentősebb szerepet kapnak a választásban, nem elképzelhetetetlen, hogy ennél a számnál lényegesen többen fognak váltani. A csökkenés mértékének nagysága meglepő ugyan, de ezt a jelentősen csökkenő kárhányad, és a csökkenő autóhasználati trend is megalapozza.

Az új díjképzésben azoknak kínálnak elsősorban kedvezőbb díjakat, akik eddig még ilyet nem tapasztalhattak: fiatalok, a budapesti és az aglomeráció lakosai, valamint a nagyobb teljesítményű autó tulajdonosok. Az új törvényi szabályozás az évközi váltók tekintetében is pozitívabban alakulhat, hiszen a verseny folyamatossá válha. Ezzel egy időben a biztosítók már lényegesen óvatosabbak lesznek a díjakkal, hiszen a mozgástér minden oldalról beszűkült.

A váltások számát mindenképpen csökkenti az a tény, hogy az éves kötelező biztosítás díjai egy tankolás árát sem érik el, és a %-ban kifejezett díjkülönbségek nagyok ugyan, de forintban ezek csak akkora különbséget jelentenek, amely nem éri el az autósok ingerküszöbét. Továbbá egyre több autós vált évközben, így a kampány súlya fokozatosan esik vissza.

A biztosítók ezért már tavaly is a díjak mellett a szolgáltatásokra helyezték a hangsúlyt. A legtöbb biztosító a lakás-, és CASCO biztosításokat helyezi előtérbe, ahol nem ritka az együttkötésért ajánlott 30-50%-os KGFB díjkedvezmény sem. A legtöbb kiegészítő biztosítás, amit a kötelező mellé kínálnak, nem teljes értékű biztosítás, tehát nem árt figyelnünk, mit is veszünk.

Vissza